BORTNYIK Sándor (1893, Marosvásárhely - 1976, Budapest)
Zöld szamár 1924 Olaj, vászon, 60 x 55 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Ennek a színháznak az igazgatója a zöld szamár, ki zöld nyakbavető kendőt visel s valódi szamárfejet, valódi szamárfülekkel. Mikor megjelenik a színpadi lámpák fényében, a közönséget üdvözölve fölemeli két kezét, lenn pedig a zenekar, mely egy zongorából, egy dobból, egy rekedt kürtből s néhány jazz band-kellékből áll, tréfásan hősi tust zendít meg. A zöld szamár szerény. Megvan az a becsülhetetlen jó tulajdonsága, hogy nem ad semmiféle programot, nem beszél, ennél fogva okosnak is gondolhatjuk. Színigazgatóink között nem ő a legellenszenvesebb.
E kis színház mögött néhány fiatalember áll. Hangsúlyozzuk, hogy semmi közük a régóta levitézlett külföldi divatokhoz, futurizmushoz, expresszionizmushoz, dadaizmushoz. Az előbbi két irányhoz valóban nem húznak. De ami hajlandóságukat illeti, úgy látom, hogy mégis a dadaizmussal tartanak atyafiságot. Ők nem vállalják ezt a rokonságot. Mindössze egy szatirikus színházat akarnak megteremteni, hol tormát reszelhessenek a mai erkölcs, hit nélkül szűkölködő társadalom orra alá. De a dadaizmus nem épp ezt a szatírát műveli-e?
A dadaizmus egy fáradt, mindenből kiábrándult század művészi-művészietlen halandzsanyelve, mely fintorát fordítja minden és mindenki felé, a színház felé éppúgy, mint a közönség felé. Tudja, hogy nem gyűjtheti össze egységes, lelki, szellemi nézőpont jegyében a tömeget, mint a boldogabb görög vagy keresztény kor, ezért legalább apró villanásokkal, tótágast álló helyzetekkel, bárgyúságokkal, szemenszedett képtelenségekkel próbálja csigázni az elcsigázott idegrendszert s közben azon való keserűségében, hogy a világon semmi sincs rendben, tiltakozásul, elégedetlensége bizonyságául titokban - a zsebében - fügét mutat az uralkodó rendszer szólamainak. Ebben a magatartásában őszinte. Tréfáját nem szabad léhának vélnünk, mert alkotó fájdalomból fakad.
Akik ezt a színházat avatják, szintén hisznek, legalább hitetlenségükben s azokban az íróikban, kik ezt hirdetik. Ivan Goll két költeményét jelenetezik meg stílusosan úgy, hogy egy igéje sem vész el, szemünkbe szökken, ami fontos és jelentős. A költő lázasan, önmagával tusakodva keresi a közönségét, egy verset diktál, négy gépírókisasszony kopogja szavait s ismétli gépiesen egy-egy mondatfoszlányát, jelképes értelmet adva neki.
A másik darab szintén színpadra tett vers, Párizs egy hétköznapja, cikázó képek a gazdagok mulatozásáról, munkások gyötrelméről, a földalatti villamosról, autóelgázolásról, látszólag minden rendszer nélkül, de mégis oly módon, hogy végül a néző arra a döbbenetes tudatra ocsúdik, mennyire céltalan, reménytelen az a valami, amit ma életnek neveznek. Jean Cocteau komédiája egészen dadaista. Az Eiffel-torony tetején - miért és hogyan? - esküvőt tart egy szép pár, fölvonul a család, mohos, rettenetes alakjaival s az író undorában megtréfálja őket, de magát a színdarabot és hallgatóságát is. Szereplői csak mozognak, szerepüket két színész mondja szócsövön, a zene csúfondárosan shimmy-muzsikát, ismert operadallamokat, Chopin-gyászindulókat játszik, mintha lomtárba került műveltségünk végeladása lenne.
Friss kedvvel, sokszor eredetin hozták színre ezeket az apróságokat. A kiállítás, ha nem is pazar, de gazdag ötletekben, a színészek értik a szerző szándékát, a régi görög kar gúnyos szereplése megrázó. Hogy a vállalkozás fönnmarad-e, életképes lesz-e, az nyilván nem rajtuk múlik, inkább azon, hogy e sajátos, fejlődésre nemigen képes irodalom külföldi és itthoni képviselői tudnak-e majd megfelelő darabot szolgáltatni.
A zöld szamár helyesen bőgött. Semmi esetre sem olyan unalmas, mint a többi szürke szamár.
Kosztolányi Dezső, Nyugat, 1925/7.
az alapító pedig a mára lényegében elfelejtett palasovszky ödön:
Palasovszky bizony, nem Kassák mögött, hanem egyenrangúan mellette, Tamkó-Siratóval együtt (aki Sirató Károlyként futott ekkoriban még)
a legfontosabb magyar avantgárd nyelv- és műfajteremtő költőink voltak. Palasovszky fényévnyi távolságra megelőzte korát sehova se sorolható dadaizmusával, ami inkább egyfajta protohippi tánc-, színház- és
panteisztikus buliművészet volt, költeményei szerint a szabad ég alatt vonulva és ünnepelve… csakhogy ilyen ekkor
még
kurvára nem volt sehol a világon. Weöres Sándor az amerikai beat-költészet előfutárának tekintette. Hegedüs Géza írja róla: “Életútja és érdeklődési köre felettébb változatos. Világéletében valamiféle betegséggel küszködött. (…) Élete folyamán mindegyik korszakában gyakran volt kórházakban, szanatóriumokban, miközben akrobatikusan művelte a mozgásművészetet, amelynek nemcsak szakembere, hanem olykor tanára is volt. Néhány évig kényszerű megélhetési okokból termelőszövetkezetben kitűnően tudott ásó-kapáló földmunkát végezni; nemcsak szakembere volt a kerttervezésnek, hanem egyenesen élvezte a kertészmunkákat. (…) Ha pedig fel akarnók sorolni, mi mindenben volt szakember, akkor legalább ezeket az élethivatásokat és foglalkozásokat kellene említenünk: költő, esztéta, színházi rendező, színházszervező, koreográfus, színész, táncos, keramikus, kertész és kerttervező. De ha rákényszerült a fizikai munkára, mindig kiderült, hogy rendkívüli a kézügyessége és kifogástalan a testi ereje. Mindehhez jó megjelenésű, elegánsan karcsú, kifejezetten szép férfi volt még idős korában is. Szerette nagyon a nőket, valamennyit, a női nembe volt szerelmes. És persze a nők is nagyon szerették. A szavait is, kellemes-szellemes csevegését, kultúráját. Élvezte a mértékkel ivott szeszes italokat, a különböző aromájú külföldi cigarettákat, még azt is élvezte, hogy - szerinte - az alkohol is, nikotin is halálos méreg számára. (…) Horthyék hivatalos irodalma kommunistának tekintette, a kommunisták dekadens polgárnak, Kassákék anarchistának, a polgári esztéták értelmetlen dadaistának, a dadaisták értelmet és ésszerűséget igénylő kispolgárnak. A Nyugat köre különcködő dilettánsnak tartotta, a különcködések kedvelői idillikus ábrándok kergetőjének. De valamennyien olvasták, botránkoztak, és valamelyest mégis elismerték, hogy nem hasonlít senki máshoz.” Birtokomban van az 1926-os Punalua, ami pont abban az évben jelent meg, mint Kassák: Tisztaság Könyve c. ikonikus kötete. Csodás konstruktivista tipográfiával, és Kassák szabadverseihez hasonlóan itt is vannak számozott költemények, de annál több, partitúraszerű, szabadversformájú “kórusművek”:
Több évtizedes hallgatás után 1977-ben, 78 éves korában jelent meg az életművének legfontosabb cuccait tartalmazó, összegző kötete, az Opál himnuszok, ebből pedig a öccsének dedikált példánya van meg nekem, gyönyörű, diagonális kézírásával:
egyszer azzal turnéztam a cégnél, hogy kinyomtattam a kieselbach aukció előtt a galériának bortnyik lámpagyújtogatójához mellékelt rövid tanulmányát.
majd felálltam egy székre, és HANGOSAN ELSZAVALTAM!! :((
Mindenki beszél a fake newsról, naponta mondja ezt egymásra mindkét oldali lakájmédia, de fake newsozik Trump és a világ vezető hírcsatornái is. Legtöbbször olyan ügyek kapcsán teszik, amik egy kattintással kideríthetően nem azok, de sokszor nem is kell a neten keresgélni (amit az egyszeri hírfogyasztó nem is szokott), elég ha megnézzük mondjuk a cnn után a fox newst vagy mondjuk az origó után a 444-et.
Mégis valahogy van ezeknek a médiumoknak egy konstans olvasótáboruk, akik még ha többedszerre is tudják meg hogy az igazság nem éppen az volt mint amit kedvenc lapjuk megírt, azt sokszor még el sem hiszik, hanem a cáfolatot tartják diverziónak, vagy egyszerűen nem is találkoznak a cáfolattal mert az az eredeti cikk frissítésében jelenik meg, amit kevesek olvasnak újra, esetleg ha a hazugság annyira ordas, hogy az illető médiatermék is úgy gondolja, erről már cáfolatot külön cikkben kell lehoznia, akkor elintézik azzal, hogy de legalább bevallották, hogy tévedtek, és olvasóik bizalma így töretlen marad.
Hogy a kellő távolságot biztosítani lehessen, egy külföldi példát fogunk megnézni, ami ugyan önmagában nem mentes az átideologizált magyarázatoktól, de ezek ellenére (vagy éppen miatta?) eléggé megmaradt a hazai médiafogyasztók fejében is. Aki megjegyezte, az kivétel nélkül úgy jegyezte meg, ahogy eredetileg megjelent. És nem tájékozatlan, írástudatlan emberekről van szó, sőt épp ellenkezőleg. De tegyen egy próbát az olvasó. Mielőtt továbbolvas, próbáljon visszaemlékezni hogy mi jut eszébe az Ukrán ex-elnök Janukovich arany vécéjéről? Hogy segítsek, beteszek egy képet is:
Tessék visszaemlékezni, mielőtt továbbolvasunk: igaz ez a hír?
Természetesen nem hoztam volna fel, ha igaz lenne. A kétségtelenül fényűző Janukovich villa (a képre kattintani kell hogy a többit is lássuk) nem szégyenkezhet még önmagában sem, akár a wc-t akár a többi részét nézzük. Mégis egy fake news lett sokak fejében az ukrán elnök-diktátor fényűzésének jelképe. Hogy miért?
Mivel az online cikkeket rendszeresen frissítik, így utólag nem tudjuk pontosan megmutatni hogy szóltak az első híradások, de pl. a 444 így számol be (a mai változat):
Igen, aki csak a leadet olvassa el, az meg van vezetve, hiába írja le lentebb, hogy nem igaz, és linkeli be a forrás fake news posztot a facebookról, az olvasó fejében már rögzült, ez Janukovich wc-je és kész. A cikkben linkelt forrás, ami azóta sem lett javítva:
Most nem akarok abba belemenni, hogy mi volt az eredeti 444-es cikk és hogy ők már eredetileg utánamentek-e a sztorinak mert ebben a történetben nem ez a fontos, és nem is a 444, hanem a manipulatív média úgy általában, ami egy alapvetően igaz hírt is hazugsággal terjeszt. Ami még annyira sem megy utána a dolgoknak, hogy képes egy évek óta neten terjedő fotót felkapni és pörgetni. Ami kritika nélkül átveszi a twitteren vagy facebookon pörgő tartalmat, ha az megegyezik az általa elvárttal (vö Trump haletetése japánban). Ami aztán ugyan néha leközli a cáfolatot, javítja a cikket, de azt úgysem olvassa el senki.
Hát így lett az arany vécékeféből arany vécéje Janukovichnak a fake news médiában.
Ezret kerul lassan a 444 a mindenegyben szintjere
A 444 eleve propagandaoldal. A legtöbb médium az, ahogy a legtöbb újságíró szellemi ribanc vagy rohamosztagos. Most látszik szépen, ahogy mindenki foslövölde üzemmódba kapcsol. Még a konzervatív média is, csak az mno.hu és a valasz.hu szalvétával dobálják a szart, és a látszat kedvéért dobnak egy-két darabot a másik irányba is. Vajon volt-e valaha is másképp?
Gyerekek. Ti ugye kormányoldali sajtót olvastok. Miért kell osztalykirándulni menni egy sokéves 444 cikkhez, hogy megtaluljátok, hogy mi a fake news? A 888 nem lett volna jó? Hát a közmédia?
tőled többet vártam azért :(
2014 februárjában nem volt még 888.hu lévén hogy 2015-ben indult
és nem véletlenül hoztam fel az arany vécét, ugyanis környezetemben még most, 4 évvel később is, néha visszahallom
Ez őszintén jól esik, már hogy többet vársz, igyekszem is többet teljesíteni. Nem, nem gondolom, hogy a 444 mindenben megbízható lenne, viszont azt se, hogy ne lenne megbízhatóbb a tényekben, mint a 888. Egy percig se pörögtem például az újságírójuk bántalmazásának az ügyén, mert abból indultam ki, hogy a konkrét történés kapcsán minden valószínűség szerint az újságíró és a Fidesz is hazudik/csúsztat/erősen szubjektíven élte meg a történéseket.
Viszont azt is gondolom, hogy sokkal könnyebb egy konzetvatív vélemenyközegben nem Janukovics vécéjén mérni a fake news hatását (a fake news igazi közönsége kurvára nem tudja, hogy ki az a Janukovics), hanem mondjuk azzal az egyszerű teszttel, hogy megkérdeztek egy Fidesz szavazót arról, hogy hogy emlékszik, megtörtént-e olyan, hogy Vona kiment személyesen lebontani a határzárat vagy kitette-e a kocsija hátuljára, hogy Allahu akbar.
Nos, plot twist, nem konzervatív közegből hallom rendszeresen vissza az arany vécét, sőt ha médiafogyasztási szokás szerint skatulyázunk akkor inkább mondhatjuk 444 olvasó közegnek. Ha az egyensúly kedvéért ideteszem Vona kisbuszát akkor megnyugszol?
Mindezek ellenére úgy látom pontosan rátapintottam a jelenség lényegére: amint megemlítettem egy konkrét hírt és annak tálalását, akkor azonnal bekapcsolt a kognitív disszonancia és a valóságtagadás az olvasók jó részénél. Sajnos még egyiktől sem kaptam választ az írás első részében feltett kérdésemre, hogy mi maradt meg bennük Janukovics vécéjéről. És mivel még mindig nem akarjátok érteni, akkor elmondom, hogy azért pöröghetett ez a kép (habár már eredetileg is gyanakvást kellett volna keltenie, ha más nem a fehér műanyag tető), mert ez ráerősített a róla sugallt képre, arra amit amúgy is elvártok és onnan teljesen mindegy hogy igaz-e a hír vagy nem, rögzül és beépül a mindennapos diskurzusba. Még millió ilyen estet lehet felhozni, amikor megírnak valamit ami ugyan nem igaz, de az olvasó fejében akár meg is történhetett volna. És innen semmilyen utólagos szerkesztés vagy helyreigazítás sem törli. És ezért nem az olvasó a felelős.
Ez a téma azért lenne fontos, mert nem csak a politikai hírekkel, hanem a szociálmédia elterjedtsége miatt minden hírrel kapcsolatban egy fake news burok épül fel az emberek köré amit a tisztességtelen média és tisztességtelen újságírók tapasztanak még nagyobbra, és amiben az egyetlen igaz hír lassan az lesz hogy berki kivasaltatta a heréit, ami valljuk be sem nem közérdekű sem nem hír. Az emberek rájöttek hogy a hagyományos média egyre manipulatívabb, egyre inkább a saját/tulajdonosai agendáját tolja, és erre felépítettek egy sokkal megbízhatatlanabb, sokkal kevésbé igazat, amibe az internetes média nagy kéjjel beleszállt és hizlalja tovább a már önmagában is aggasztó fake news tengert.
Amúgy nem véletlenül kerültem a belpolitikai vonatkozásokat, és úgy éreztem ezzel a témával sikerült egy kellően távoli, de a szomszédos országban történt nagy horderejű eseménnyel kapcsolatban lévén mégis ismerős témát választani.
Persze, a kormány lop és a 888/origó/mtv is fake news de pont arra világítottatok rá, hogy csak akkor számít hogy megbízható-e a média, ha azt a politikai-kulturális oldalt képviseli amiben ti komfortosan érzitek magatokat. És ez kurvára gáz, csak ezt szerettem volna szemléltetni.
Janukovics luxusvillájáról több cikk is van, még tán múzeum is. Nem értelek.
Mit nem értesz? Hogy szakmányban hoznak le híreket ellenőrzés nélkül csak azért mert az illik a prekoncepciójukba? Olyan esetekben is mint a fenti ahol elég lett volna az igazság? Öt perc utánanézéssel?
Trump és a pontyok helytelen etetése ennél jobb példa. Amikor a Guardian cikke lapján azon nevetett a fél sajtó, hogy mekkora paraszt a Trump, mert beszórta a japán pontyoknak az egész kaját egyben.
Hirtelen mindenki vágta, hogy a japán halat azt szemenként szokás etetni. Aztán a videó első fele is előkerült, ahol a japó pont úgy beleszórta. Persze a tahó Trump rosszul etette a halat sztori addigra címlap lett nyilván.
Az meg fel se merül, hogy a Kisüzem törzsközönsége ugye nem biztos, hogy felkészültebb japán speckó hal etetésből, mint az USA diplomácia.
Különösen szép még az, amikor az egyik fake news baszogatja a másik fake newst. Itt van például az indexes Hernádi, aki nemrég írt egy cikket, amiben lerántja a leplet az Origóról, hogy manipulált, nem valós képeket használ:
A dolog pikantériáját az adja, hogy ez ugyanez a Hernádi, aki még 2015-ben egy hosszú blogbejegyzésben fejtette ki az akkor elhíresült kép kapcsán, hogy “nem a kép hibája” és a “a hírkép viszont nem csak arról szól, amit látunk rajta".
hetek - mit hetek, honapok! - ota a kedvenc tredem! ❤️❤️❤️
most nézem, hogy ezért a fotóért Pulitzert adtak (és nem a magyar kamut, a Pulitzer-emlékdíjat, amit rendszeresen Pulitzer-díjnak szeretnek hívni, hanem az igazit): “a fotó egy nagyobb anyag részeként Pulitzer-díjat kapott 2016-ban”. Szóval nemhiába száguld a fake news, megéri hazudni, még ki is tüntetnek érte.
én nem akartam ebbe belefolyni, de emlékszem, hogy én is berágtam, amikor azt láttam, hogy a hazám rendőrei mit művelnek egy kisgyerekes családdal. aztán kiderült, hogy nem pont úgy volt, és még azt is belátom, ami a linkelt cikkben áll, hogy az ember gecire kiakad, ha a családjával ilyen helyzetbe kerül. erre ez a cikk vége:
*Új infó szeptember 4-én: a blikk szerint a férfi nem a családhoz tartozott (a cikk nagyobb részén ez nem változtat, amin meg igen, azt frissítettem ennek megfelelően.)
ez a beszarsz, mert lehetne írni erről normálisan, hogy emberekből mit hoz ki az a stressz, amit mi el sem tudunk képzelni hála az istennek, és lehetne beszélgetni arról, hogy milyen embertelen az egész szituáció mindenkinek, mert mindenkinek tényleg, hiszen azok a rendőrök sem pszichopata szadista gyilkosok, meg az arab csávó sem az, de nem. hazudni kell. mégis mi a faszért? és ha itt hazudnak miért higgyem el, hogy a magyar rendőrök gyerekeket vernek? pedig lehet, hogy vernek, de én biztosan nem hiszem el, amit a sajtó ír. a lakájsajtót sem, azt nem is olvasom, de azt sem, amit a másik.
MI A GECIÉRT KELL FASZNAK LENNI?
Baszod, ne menjünk már el amellett, hogy itt az egész epehányás-thread arra fut ki, hogy a kormány csicskamédiája meg a rajtuk kívül állóak pont ugyanolyanok, mert mind indoktrináltak és hazudnak.
Ezt rendszeresen szoktam hallani viszonylag értelmes emberektől, és majd mindjárt megírom, miért faszság, de baszki most csak arról, hogy ezek az eszelősek random belerongyolnak Hernádi Leventébe. Miközben a Hernádi által tárgyalt fotón mi van: rendőrök állnak körül egy csoport sínek közé esett menekültet. Amikor kiderült, hogy a sztori más, mint amire a képek triviálisan utalnak, szépen odaírták. Nem eltüntették, hanem odaírták, hogy valójában más történt.
Ehhez képest bazmeg ezek szerint a rücskös faszkalapok szerint ez ugyanaz, mint fogni egy képet francia kibaszott börtönőrökről, amint tüntetnek, meg párizsi hajléktalanokról, meg bazmeg valami fülöp-szigeteki izéről, meg egy teljesen másutt lévő metróról, és ráírni, hogy migráncsok.
Meg hogy bazmeg az, hogy valaki hülyeséget ír arról, hogy egy kibaszott halat hogy kell etetni, tehát AZ EGÉSZ SZAR, PONT UGYANANNYIRA, mint az, aki direkt, szisztematikusan, mindig hazudik? Hát a faszomat már.
egyrészt nyugi. másrészt nem olvastam el a threadet. harmadrészt nem tudom ki az a levente, pont le is szarom. negyedrészt ez a bicskei sztori remekül megmutatja, hogyan szabadulnak el a dolgok. ötödrészt, akkor tegyél ki valami fontosat, ha biztos vagy benne. sokadrészt, szerinted hányan olvassák el a helyesbítések helyesbítését, és hányan alkotnak véleményt a lead meg a képek alapján? végül, és most lendvai ildikót idézem, nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani.
This image from the James Blair Murdoch Photograph Collection, is titled “Children waiting for cake
“. Although we don’t have much context for the “why” of the cake, the looks on the children’s faces say a lot about their feelings on delaying the gratification of sugar. Let’s take a look:
1. Excitement
These two kiddos are still clingy to the promise of cake. You can see it in their eyes.
2. Despondency
This young lady has just begun to work out the cruel arithmetic of Adults + Camera = delayed cake. Notice the anguish in her eyes as reality sinks in.
3. Disbelief
I imagine the little boy’s inner monolog sounds something like this: “The cake is just sitting there. Like right there. On the table.” He’s so tied up in his cognitive dissonance, he doesn’t even notice the shade being thrown.
4. Anger
She knows who’s responsible for withholding cake. The photographer made a life-long enemy that day.
5. Detachment
The far-off look in the eye of this child suggests she isn’t present in this moment. She’s imaging a world where no one waits for cake.
6. Despair
The eyes say it all. This boy has lost faith in the promise of cake.
A little jewel from our friends and colleagues in our sibling department, the UWM Archives.
Just before Christmas 1953, the bosses of America’s leading tobacco companies met John Hill, the founder and chief executive of one of America’s leading public relations firms, Hill & Knowlton.
